Színek

Takarás

Ritmusra lépek. Akik megelőznek, talán morognak, előre esett válluk, görnyedt tartásuk ezt súgja. Miért sötétedik el minden kabát, ahogyan belemenetelünk a télbe? A piros, kék, sárga, a virágos, geometrikus formákkal díszített textilek, a vidám színek eltűnnek, mintha tábla tiltaná: Színeket hordani komor télben tilos! Színeket álmodni a télbe tilos! Minden szín tilos! Mindig utáltam hóembert élpíteni. Persze csináltam. Csinál az ember egy csomó mindent, látja, hogy mások vigyorognak, jókedvűen mosolyognak közben és azt hiszi jó. Nekiáll. Én nem voltam boldog a hóemberektől. Magányos, fekete szénszemű figurák álldogáltak a kertekben, parkokban, fagytak kérgesre, kopog olyankor már a hó, a negyedik, ötödik napon, felsérti a tenyér bőrét is a durvasága, mintha beduzzogna a tél ikonikus, arányosan összegombócolt figurája, itt hagytál, kész, ne közelíts, válás ez, elválás, leválás, alkotó és alkotás harca, elfagyott köldökzsinór.

Lépek, egyik dal véget ér, jön a másik. Mindjárt december, lesz hó, mondta Márton napon a fiam, népi jóslat, szóval szerezzünk szenet. Szenet. De honnan.

Marton-Ady Edina