Sárga fényű bőrén szeplőt érlel a Nap.
Gömbölyűn, lágyan, kezembe harap.
Kifröccsenő vérem édes, fekete anyag,
Bevonja magunk.
Holdfény szüremlik, vacog a tető.
Jó itt bent, kosárban. Szunnyad a termő,
hallgatag föld.
Alul már rohad, érzem a bűzét.
Nyakamba nyírfacukordarab
szakad, nem szabad
többé fényről álmodni.
Befőtt.

( Megjelent a Kortárs Online oldalán, ahol elolvasható hozzá Nagypál István ajánlása. )