Vízionált egy háborút, beemelte a közbeszédbe, hosszú éveken keresztül állt hadban, győzte le saját honfitársait, egyetemeit, gondolkodóit, szomszédait, vette fel a harcot, éppen akivel kellett, mindig volt valaki, migránsok, EU, Soros, Brüsszel, kiábrándult pártember, játszott a gondolattal, életekkel, már nem emlékezett az intésre, hogy a szavaknak különös ereje van, önbeteljesítő ereje, bolond babona, legyintett, mert ő éjszaka, fejben, fakarddal irtotta az ellenséget, kíméletlenül, tökéletes, történelmünkből kiörökölt precizitással és reggel dicsőségesen ült asztalhoz, hogy késre koncolja a háztájit, aztán egy egyszer volt, hol nem volt napon, amikor senki se várta, legfőképpen ő nem, megjelent, csendesen intett, de nem intett vissza neki senki, napról-napra vette be a stratégiai vonalakat, hízott, fekete strigulákat húzva a házfalakra, erősödött, a nagy kapkodást figyelve kinevette a feltartott fakardot, a vérben forgó szemmel előadott kiabálást, mely szerint győzelemre állunk, állsz ám te, tudod hol, gondolta magában ez a pozitív szálú ssRNS vírus és elővette a DP 27-est