Fekete ló

Álmomban egy férfival beszélgettem, sakkoztunk közben, amiben nem vagyok jó, soha nem voltam, ellenben lelkesen szoktam pakolászni a figurákat, hátha sikerül valahova el is jutni, ha lehet, akkor mindig a fekete bábukat választom, szeretem a fekete lovat, leginkább ha fából van kifaragva, a nyakán a vésett réseket, amikbe belezökken a bőr, s hogy olyan izgalmas úton mozoghat a táblán. Ültünk hát a beton asztal mellett, valahol kint a szabadban, az évszakok változása kikezdte már a festést, a bábuk billegtek az egyenetlen felületen, már tavasz kakaskodott körülöttünk, átázott a barna bokacsizmám orrán a bőr, a zoknim is, fáztam. A férfi velem szemben kalapot hordott, fekete, kemény karimás darabot, ezüst csattal az oldalán, a csat farkasfejet mintáz, beleharap a gyapjúba éppen. Felhajtott gallérú lódenkabát van rajta, matt, mégis fényes anyag, talán bőr lehet, második bőr, ez is fekete, a kesztyű is. Nem nézek be az asztal alá, nem illik olyat, tart-e még ott is ez a nagy feketeség, az jut eszembe, talán a földbe nyúlnak bele a lábai ennek az embernek, ijesztő gondolat, már nem is akarom tudni, így csak ülünk, beszélgetünk, a bábuk mozgolódnak, könyvekről beszél, s szigorú hangon korhol, kell hogy legyek, én is legyek, nem értem, bámulok rá ostobán, miről beszél, visszakérdezek, hogy de itt vagyok, nem? eljöttem pedig nem is hívtál, nem is kértél, csak kiolvastam a tekintetedből, hogy várni fogsz. Akkor lekönyököl az asztalra, kezébe hajtja a fejét, sóhajt, másik keze egyesével dönt fel minden fehér figurát. Mikor végez feláll. Nyertél, mondja, s elindul, bele a virágzó fák ide nem illő paszteleibe, én meg ott maradok, kezemben a fekete lóval, s fogalmam sincs, hogy most mennem kell-e utána, de azt jól látom, hogy egy fekete, vékony ezüstszállal hímzett veszkó csizmában lépeget, tőlem egyre tavolodva.

Marton-Ady Edina