kígyó

Hatszor mart meg a kígyó álmomban, mérges lett, el akartam ugrani, de már ő is ugrott, először a combomon kapott belém, a karomon, végül már csak lógott a mutató és hüvelykujj között, fogai az ujjbegy húsába mélyedve, én pedig szakítottam a testét, teljes erővel, sírtam, az élet szökött el a kezemben, de az adrenalin szaladt a vérben, dübörgött, ő vagy én, ő vagy én, kiért sírsz most itt, kit gyászolsz, a Tisza illata az orromban, éppen sétáltunk, elsétáltunk, el az otthonból, el az ismerős tágyak közül, az árkokban vadvirágok, csokorba szedném, de most nem teszem, csak odahajolok, a kígyó is talán az illat miatt bújt alájuk, apró pontszeme mint a föld, most előttem fekszik, darabokban, pulzál a bőröm, az idős férfi mellém lép a csónak mellől, hal és víz illata van, mintha ő maga volna a Tisza, mintha ott folyna a bőre alatt az öreg folyó, kék a szeme, iszapkék, mindent rejtő, szigeteket építő mélység, nézi a halott állatot, megsimogatja a kezem, semmi baj kedves, semmi baj, nincs halál csak a fájdalom.

Marton-Ady Edina