Majdnem kerek

Szóval kiderült, hogy lehet járni, miközben gyerekek ölelik a combodat, igaz, elég röhejesen, talán pelenkás óriások rogyasztanak úgy, ahogyan te jársz, ha egy-egy pisztolytáskaként combra vetődött gyereket cipelsz, közben a tenyeredet is markolja a harmadik, negyedik, mert két kezed van, de edina, vegyük fel a telefont, hidd el, nagyon kedvesen búg, és megsimogatod a fejet, hogy azt nem szabad, mert ha éppen hívnak, akkor nem érnek el minket, mert mi a búgásban gyönyörködünk, inkabb mutasd meg azt a búgást, és búgunk, ritmusra lépve, most mindenki boldog, óriásként sétálunk át a fényes folyosón, mint sokfejjel mosolygó, mesevilágból kilépő lény érkezünk meg oda, ahová tartottunk, nem ma volt, de volt, egyszer volt és hol nem volt, pár pillanatig pontosan kitapintható a comb bőrén a súly, tenyérben a hideg vagy izzadt kapaszkodás, fáradt vagy megint, kérdezik itthon, amint hazaérek, én meg csak mosolygok, bólintva, boldogan, fáradt, és kint már majdnem megint kerek a narancssárga Hold.

Marton-Ady Edina