Kifelé!

Embereken keresztül szeretünk meg dolgokat, minden áthaladótól kapunk valamit, Gergő nekiadta a vizet, a Föld összes vizét, tavat és tengert, a végtelen, óriásira nőtt óceánokat, cápákkal és korallokkal, a mélyben tengődő vak, furcsa halakkal, neki adta az örvényeket, a tajtékos habokat, a partra vetődő hullámok moraját. Lassan dugta lábát a vízbe. A felhajtott nadrág erőszakosan szorította vádliját. Hideg volt a víz, rettenetesen hideg. Felnézett. Az éggel összeérő szürke tavat figyelte. Milyen párás, ködös ez a…

Szeretlek

Busszal utaztunk a határra.A hajnal akár egy serdülő,lusta kamasz.Nyújtózott a táj,nyurga végtagjai a fénynekfölém hajoltak, kértek,mint te,mikor ajkaim mézíze izgat.Hátulról forraló lélegzeted,babahaj, lebbenő szegfűszeg illat,vízgőzből írod kinevünk elkevert betűit. ( Megjelent 2018. április. 18. Irodalmi Jelen )

Ébredés

a lányok párban járnakmondja a népi fáma,én egyedül érkezemhozzád,dühöm meztelen,a fekete kalapot viselem.hideg melleim köztelfolyt eső,pupillád dinnye, éjmagos,hangod kénes gázláng csupán,vánszorgó létfosszíliák vagyunk mindhajszálvékony pókfonálon. (Megjelent 2018. április. 18. Irodalmi Jelen )

Félhét-napló

Hétfő halántékdobolás,tapintható a lüktetés,pulzáló félelem tarkód mögött,a vánkoson, párna gödrébenanyám illata.A sötétség hígított rémvalóság. Kedd gömbölyödik a fájdalomnyaktörzsbe, izomba bújt,a test rendetlen, torz halom csupán,árnyékát indul megkeresni.A fény sűrített állóképfolyam Szerda hangyák zsibongó lábai, gondolatok,anyám rámköszönt álmomban,ujjai arcra fordították a teáscsészét.A felhő sűrűsége ma enyém. Csütörtök egyedül fekszem a párnán,álmom bronzszínűkőhalomA szél kifújta belőlünk az emberséget. ( Megjelent 2018. április. 16 Irodalmi Jelen )

Valami idegen

Nem látta ki volt. Egyszercsak a kezébe került az apró, hurkapálcikára ragasztott zászló. Megdermedt. Mintha ott állna, kilencévesen, érzi a térde alatt a cérnaharisnyát, fáj, szorít, de nem lehet letolni, tilos. Gyűlöli a szoknyát, télen hideg, nyáron befúj alá a szél, libabőrös a combja. Mindig is irtózott a lábaitól, lám, van, ami nem változik. Pipaszár, furcsán göcsörtös lábak ezek, nem áll rajtuk sehogy a nőiesség. Erőszak a szoknya, a lakkcipő. Hallja, nevetnek a fiúk a…

Úgyis elfogyott

Birs a kanapén ült. A tegnapi fogászati kezeléstől még vastagon égett az ínye. Borotválkozni vágyott, viszketett a bőr a borosta alatt. A lüktető érzés néha felerősödött. Tíz perce szemezett az asztalra tett fájdalomcsillapítóval. Olyan könnyű. Egy tabletta, semmi diszkomfort. Nem. Felkelt, az íróasztalhoz sétált. A szék hangosan csikorgott. A parkettán karcok. Hosszú, apró, hullámos, egyenes, mélyebb és felszíni hasadás.  Az anyja most kiabálna vele. Térdre esne, ujjával simítaná a sérülést, mintha az ujjbegy érzékeny matériája…

Titkok

Elgémberedett a lába a zsámolyon. Utoljára nyolc évesen ült hasonlón, a nagymamánál.  Aprócska konyha, a sarokban kredenc. Soha nem volt szabad belenyúlni. A rengeteg fiók, ajtó, üveglap mögött titkok rejtőztek. Papírok, a nagymama kiismerhetetlen betűivel, dobozok, amikből furcsa, édeskés szag szivárgott. Engedelmes gyerek. Nem ment a bútor közelébe. A fából kifaragott, apró székről találgatta, miket rejtett el a nagyi. Vágyott a cikornyás betűkkel teleírt lapokra, az öreg, zsírfoltos levélborítékokra, amiken furcsa bélyegek őrizték az elfeledett…

Kötésminta

Egy pillanat alatt szakadt rá. Tornádó a tompán csillanó égen, körformába kapaszkodó, fekete hasú felhők. A szél marcangolni kezdte a zacskót a kezében. Nem tudni mennyit bír a papírszatyor. Gyorsan a kabátjához szorította, nézte a barna anyagon átütő foltokat. Olvadó hó. Pici gyerekként azt gondolta, a csillag alakú pelyhek csillag alakú vízzé olvadnak. Emlékezett a vastag, piros, kötött kesztyűre a hófehér norvégmintával. Persze a norvégmintát csak később tudta megnevezni, amikor kötni tanult az iskolában, a…

Nyírfacukor

Sárga fényű bőrén szeplőt érlel a Nap.Gömbölyűn, lágyan, kezembe harap.Kifröccsenő vérem édes, fekete anyag,Bevonja magunk.Holdfény szüremlik, vacog a tető.Jó itt bent, kosárban. Szunnyad a termő,hallgatag föld.Alul már rohad, érzem a bűzét.Nyakamba nyírfacukordarabszakad, nem szabadtöbbé fényről álmodni.Befőtt. ( Megjelent a Kortárs Online oldalán, ahol elolvasható hozzá Nagypál István ajánlása. )