Pál

Különös tér, csupa szín. Teljesen felöltözve, bakancsban, egy ágyon fekszem. A bakancs alá valaki törölközőt terített, barack színű, rózsák nyílnak rajta. Az ablakon bámulok kifelé, hatalmas lombú fák vetnek árnyékot a szobára. Fájdalmaim vannak, de egyetlen izmom sem rándul, csak viselem, mint egy egyedi, számomra készített ékszert. A mozdulatlan képbe belép egy férfi, a fehér ajtón keresztül, hangtalanul. Magas, úgy gondolom, hogy szőke, de nem vagyok benne biztos, tétováznék ha egy rendőr rákérdezne. Szimpatikus, kedves arca van, de a tekintete jéghideg. Azt mondja, ketten születtek. Egy fiú és egy lány. Egészségesek. Magát hogy hívják, fordulok vissza az ablakhoz. Pál. Nevetek. Kit hívnak ma már Pálnak. Nem válaszol. Jól van. Akkor legyen Pál. Behúzza rám az ajtót.

Marton-Ady Edina