Korábban akartam ma írni, de a nap, mint egy fényes, sikamlós hal, kicsúszott a kezemből. A pikkelyei ragyogtak, valami földöntúli, mesés ragyogással, miközben halálra csapkodta magát a képzeletbeli macskakövön, aminek alkotóelemei a vasárnapi napra szőtt terveim voltak. Kora este, miközben bámultam ki az ablakon, a kiüresedett Flórián tér kereszteződésére, a címadó Coppola film jutott eszembe, az ijesztően érzelemmentes kislány arca, aki kinyitja a kulcsra zárt, titkos ajtót, aki soha nem sír, s csak akkor válik rá képessé, amikor a gyámja is visszatalál a nevetéshez. Persze a filmben a fickó nem csak önmagát vágja gajra, a szerelem elvesztése miatti bánatában, idegesítően kimeresztett bús kutyaszemeivel alátámasztva a feldolgozhatatlan veszteséget. Azzal, ahogyan elzárja magát a világtól, száradásra és pusztulásra ítél mindent és mindenkit a közvetlen környezetében, szabadjára engedi a Pandora szelencéjébe rejtett végleteket, s a kontroll teljes hiánya szépen kicsúcsosodik, a dadus fojtó, bántalmazó szeretetében, a fiú testet bénító félelmében az élettől, a hideg kastély termeiben, a kertben lengő hinta nyikorgásában, az üres folyosókon festményekbe merevített valaha volt életbenés nem nehéz rájönni, a kiszáradt növényzet mi magunk vagyunk.

Persze itt, a mindennapokban, nem volt ennyire nyilvanvaló ez a kiszáradás, hogy hol kezdődött, nem tudni, talán nagyon régen, mikor először vesztek össze családtagok egy választás miatt, de most ebbe ne is menjünk bele, csak azért ugrott be, mert, ahogyan nyakunkba szakadt ez a pandémia, most lett tökéletesen kézzelfogható, fájdalmasan élő, mennyire tartósan és kíméletlenül felégette, felsózta a titkos kertjeinket a napi politika, hogy apró, híd nélküli szigetek lettünk, szinte mindannyian, s csak nagyon nehezen, kínkeservesen látjuk meg a felénk intő kezeket. Megmenteni, újra virágzóvá tenni titkos kertjeinket, csak mi tudjuk, hiszen ott a liliom, a napraforgó, a katángkóró, orchidea és felsorolhatatlan szín, illat, forma, megismételhetetlen összetételben. A kerti tó fölé épített stabil híd, amin átsétálhatunk egymáshoz…létrehozható. Csak innen indulhat. Sutba dobott vaskulcsokkal. Ott kell majd kezdenünk.

Marton-Ady Edina