zacc világ

Sms-t kapok, egyértelmű az üzenet. Busszal utazom, nehéz kocka a levegő, kezemben tartok egy dobozt, benne barna, bőr bokacsizma, selyempapír takarja, lábamnál egy szatyor, benne fehér, szteppelt takaró. Bámulok ki az ablakon, a határon katonák, kemény vonalas arcukon szokatlan a mosoly. Leszállok egy városban, biztos léptekkel haladok a vakablakos parasztházak között, járhattam már itt párszor. Kijutok a főutcára, hosszú, frissen meszelt, ragyogó ház, belépek, átvágom magam a tömegen. Nyolc személyes asztalnál kilenc ember, középen egy vékony, magas, beesett arcú szemüveges férfi, barna szemei mint a kávécsésze alján a zacc, változó intenzitású fekete karikákkal körülvéve. Tudom, róla szólt az sms, ő keveri, kavarja itt a kulimászt, valakinek szólnom kell, előre megyek. Összeforrasztott, öreg, fatámlás iskolai székek, öt darab, leülök a harmadikra, előveszem a takarót, magamra terítem, hideg van a havasokban. Hallgatom a mondatokat, kínoz a hányinger. Leül valaki az első székre, odanézek. Jóképű pasi ül ott, ismerem valahonnan, de nem ugrik be. Bólintunk. Egy kutya érkezik. Öreg, hosszúkás állat, orra körül hófehérre őszült a drótszőr. Hozzám sétál. Kihámozom magam a takaróból, lehajolok, megsimogatom az állatot, boldogan dobja el magát, hasa felém, akaratlanul is nevetek, érzem oldalról az ismeretlen ismerős vidám tekintetét. A kutya megunja, vagy meglátja a gazdáját, mindenestre ott hagy, apró lábai kacsázva szaladnak. Elpakolom a takarót a szatyorba, lábat látok magam mellett, magas szárú, apró lyukakkal tarkított gyógypapucs, szürke nejlonzokni. Az idős hölgy alig tud járni. Felpattanok, keze alá nyúlok, elrendezem őt a szomszédos széken, a botot kitámasztom. Köszönöm, mondja kedvesen, csodás zöld szeme van, ragyogó. Vándor vagyok ebben az országban, talán egy olyan magyar vándor, teszi még hozzá, zavartan kacarászik a furcsa megjegyzésen. Nevetést hallok. Odanézünk az idős asszonnyal. A férfi szemében huncut szikrák ragyognak, kezeivel a combján támaszkodik, barna haja lágyan rázkódik a nagy kacagásban, és én rájövök, hogy honnan ismerem, hogy miért is nevet, s hogy neki, egyedül neki kell átadnom az üzenetet, mert ő az, aki továbbítja majd, és szállni fog a zene szerteszét.

Marton-Ady Edina